2011. január 16-dikán elhagyott minket egy ejtőernyős társunk. :'(

Csernák Imre ejtőernyős társunk 72 évet élt.

Imre nagyon fiatalon kötelezte el magát az ejtőernyőzés mellet, mert –egy kegyes kis csalás igénybevételével- 15 életéve betöltése előtt, 1953. június 16-án, Szolnokon hajtotta végre első ugrását. Rajongásig beleszeretett ebbe a sportba, amit bizonyít, hogy az 1950-es évekre jellemző kevés lehetőség ellenére is kitartott az ejtőernyőzés mellet, így 1961-ig mintegy 72 ugrást tudhatott maga mögött.

Mérföldkövet jelentett életében 1962 februárja, amikor Szolnokot elhagyva, új otthonául Dunaújvárost választotta, és szinte azonnal csatlakozott a Vasmű Repülő Klub ejtőernyős szakosztályához. Ettől kezdve egy eredményekben gazdag és nagyon sikeres sportkarrier indult, melynek egyik első állomása, hogy Imre 1962 szeptemberében már városi célba ugró bajnokságot nyert. Kihagyhatatlan résztvevőjeként indult szinte valamennyi hazai ejtőernyős versenyen, ahol méltó ellenfele volt még a legnagyob-baknak is. Az 1970-es évek kiemelkedő eredménye, hogy a Vasmű Repülőklub Ejtőernyős Vándorserlegét 3 egymást követő évben megnyerte és így örökre az övé maradt. Emellett, mint az egyik legnagyobb tapasz-talatú oktató rendszeresen részt vett a különböző bemutató ugrásokon, elősegítve, az élete középpontjában álló ejtőernyőzés népszerűsítését. Ha kellett, vállalta a legnépszerűtlenebb feladatot is és, mint a szakosztály arca jelent meg azokon az eseményeken, melyek komolyan megrázták a dunaújvárosi ejtőernyőzést. Mindkét alkalommal Imre búcsúztatta, azokat a klubtársainkat, akik itt szenvedtek katasztrófát.(1976. Görbicz Károly okt. 1986. Hamvai Gábor növendék)

Ezen a repülőtéren került sor 1977. júniusában az 1000., 1984. nyarán az 1500. és 1993 szeptemberében a 2000. jubileumi ugrására, ahol nagy létszá-mú ünneplő baráti társaság köszöntötte és fejezte ki elismerését a ragyogó sportteljesítményért és életútért. Hosszú évekig, mint versenybíró szolgálta önzetlenül az ejtőernyős sportot, nem törődve a sokszor kifejezetten kedvezőtlen körülményekkel.

Amikor az ejtőernyőzés kicsit hátrébb szorult az életében, melyhez hozzájárultak egészségügyi problémái is, új szenvedélye a motoros sárkányrepülés még évekig boldogságot adott számára és teljesebbé tette életét. Azonban ebben az időszakban sem maradt hűtlen az ejtőernyős szakosztályhoz, mert kérés nélkül, önként, sokszor szabadidejét sem kímélve, mint földi személyzet támogatta a bemutató ugrásokat, ha kellett akár távolabbi területeken is.

Sok tekintetben kivételes kvalitásai voltak, melyek közül feltétlenül fontos kiemelni a segítőkészségét, felelősségtudatát, higgadt bölcsességét, amely-lyel a legkényesebb a helyzeteket is kezelte. Óriási szerepe volt abban, hogy a dunaújvárosi ejtőernyőzés utánpótlásának kinevelése töretlenül és magas színvonalon, évtizedeken keresztül biztosított volt. Bátran elmondhatjuk, hogy rendíthetetlen nyugalma, és sajátos humora olyan, csak rá jellemző habitust és személyiséget eredményezett, amelynek következtében az emberek túlnyomó többsége szerette és tisztelte Imrét.

Igen! Sok tekintetben Ő testesítette meg a dunaújvárosi ejtőernyőzés tör-ténelmét és folytonosságát, távozásával talán végképp lezárult egy korszak. Az azonban biztos, hogy halálával a magyar ejtőernyőzés egyik nagy öregje szállt a sírba és csatlakozott az égi gépcsoport tagjaihoz.

Utolsó alkalommal egy, szeptemberi baráti összejövetelen találkozhattunk vele, és kissé ijedten tapasztaltuk, hogy a rá olyannyira jellemző életerő és életkedv mintha megcsappant volna, a szavaiból is némi rezignáltság, bele-törődés csendült ki. Mindannyian reménykedtünk, hogy ez csak egy átmeneti rosszkedv és nem az élettől való búcsúzás előjele.

Sajnos tévedtünk, mert hamarosan arról értesültünk, hogy egészségi álla-pota rosszra fordult és kórházba került. Egyre növekvő aggodalommal ér-deklődtünk arról, hogy gyógyulása megindult-e, hogy mikor találkozhatunk vele ismét. Aztán már csak a szinte valószínűtlennek ható döbbenetes gyászhír jutott el hozzánk.

72 évet élt.