Ágó vagyok, 34 éves elvetemült csajszi :-), és 2008. augusztus 10-én egy nagy álmom vált valóra. :) Mindig is imádtam a repülést, ugyan eddig csak az utasszállító repülőgépekkel kerültem magasba, de talán Édesapám vére 'ütközik ki' bennem, aki vadászpilótaként 'karcolta az égboltot' egykor, mert legszívesebben szinte mindig a magasban lennék. :)

Ikertestvérem, Nóri ismerkedett meg a tandemugrással először jó pár évvel ezelőtt (nagy mákja volt! :) és én nagyon sárga voltam az irigységtől! :), és az ő beszámolója, videófelvétele után újra és újra előtört belőlem, hogy én is én is! Akkor még sajnos a piszkos anyagiak miatt nem állt módomban kipróbálni,de ami kések, nem múlik!

A leendő Uramnak immár 4 éve emlegettem ezt a tandemugrás dolgot, és idén születésnapomra (júli 20) meglepett vele! Ugyan az ugrás augusztus 10-én valósult meg, de az Élmény kárpótolta a csúszást!

Szóval! :)

2008. augusztus 10-e vasárnap, Dunaújváros mellett, Kisapostaggal szemben a repülőtérre érkezve, kissé felfokozott hangulatban  közelítettem meg Párommal és Hugiékkal Tandemteam tagjait és még sok-sok ernyőst. Nagyon sok és vidám embert láttam, akik  készülődtek az ugrásra, hajtogattak, öltözködtek, egyfolytában vigyorogtak. Voltak, akik már ugrottak, és voltak, olyanok is, akik csak úgy heverésztek, és élvezték a napsütést! Na több se kellett nekem, hát nekem is fülig ért a szám, mert már csak pár perc választott el az ugrásig! Adrenalin már így is dolgozott ezerrel bennem, pedig még csak a fűben álldogáltam és vártam, hogy rám kerüljön a sor :)

Felöltözve neki indultunk a MI-8 as helikopterhez. Bé végig kézi kamerával vesz, én meg vigyorgok, mint a tejbetök :D Már a helikopter is nagy élmény volt, mert még sosem ültem helikopterben. Több mint 20-an szálltunk fel, nekem kicsit sok időnek tűnt, mire elértük a 3.500 métert... vagy csak az én agyam hagyott ki pár másodpercre :) de aztán egyszer csak felálltunk mindketten, és beálltunk a sorba az ugrók közé.

Amikor közelítettünk a helikopter tátongó nagy ajtajához, és megcsapott a szél... húúúú hát egy kicsit előtört belőlem a tériszony :) Így elsőre egyetlen dolog volt megrázó, elhagyni a helikoptert, a biztos talajt. Bé kérése szerint én ugrottam, nem ő lökött ki a gépből :) Merthogy én nem háttal ugrottam ki, mint a többiek, hanem előre a 'semmibe'. Egy előre szaltó után kinyílt az a pici ernyő, ami segít stabilizálni magunkat, a menetszél elképesztő módon süvített, felvettük a zuhanási pozicíót, és próbáltam levegőhöz jutni :) Tudtam magamról, mert még össze is néztünk egyszer Bé-vel, hogy megvagyok-e még? :)

Leírhatlan élmény volt, és szeretném még sokszor átélni ezt a csudajó zuhanást!

Ezért is írtam le az én élményemet, hátha engem sorsoltok ki! :)