Az ejtőernyős mentés története 1943 augusztusában kezdődött, amikor 21 személy kiugrott egy repülésképtelen C-46-ból egy elhagyatott dzsungel fölött valahol a Burma-Kínai határ közelében.

Olyan távol volt a lezuhanás helyszíne, hogy a túlélőkért tervezett segítségnyújtás egyetlen eszköze az ejtőernyősök ledobása volt. Don Fleckinger alezredes és két egészségügyi szakaszvezető önként jelentkezett erre a feladatra. Az egészségügyi szakaszvezetők ejtőernyős bevetése volt a mag, amelyből az ejtőernyős mentés koncepciója megszületett. Ezen emberek, a bennszülöttek segítségével egy hónapig ápolták a sebesülteket, míg biztonságba nem helyezték őket. Eric Severeid hír kommentátor az egyike volt azon férfiaknak, akik túlélték ezt a csapást. Később így írt azokról az emberekről, akik kockáztatták az életüket azért, hogy megmentsék az övéiket: "A bátor, egy becses szó; ők megérdemlik ezt."

Ezen eseményből fakadóan felmerült egy magas szinten kiképzett mentő erő szükségessége; így megalakult az ejtőernyős mentő személyzet. Ettől fogva a mentések megjelentek a világ minden szegletében. Attól a bizonyos első mentéstől sok repülős, katona és civil tapasztalhatta első kézből azt, hogy amikor bajba kerülnek, az ejtőernyős mentők készen állnak arra, hogy a segítségükre jöjjenek.

A leglelkesítőbb történetek némelyike a Délkelet-Ázsiai konfliktusból ered, amelyek az ejtőernyős mentő személyzetek által elkövetett hősies cselekedetekről szólnak. Kockára téve életüket átrepültek az ellenséges terület felett, hogy megtalálják segítségre szoruló saját erőiket. Az ejtőernyős mentő személyzetek mindennap önként jelentkeztek arra, hogy mentőcsörlő kötélen leereszkedve bejussanak a vietnami dzsungelbe, és segítséget nyújtsanak a sebesült katonáknak és a lelőtt repülőgépek sérült pilótáknak. A Légierő a Délkelet-Ázsiai konfliktus során tizenkilenc Légierő Kereszt érdem érmet adományozott a tiszthelyettes és sorállományú katonáknak; a tizenkilencből tízet, ejtőernyős mentők kaptak.

Az ejtőernyős mentők orvosi ellátást biztosítottak a dzsungelből felvett sérült és sebesült embereknek. A tetteiket napjainkban is, végrehajtják még békeidőben is.

1966 elején jellegzetes megkülönböztető jegy jött be az ejtőernyős mentőknél. John P. McConnell tábornok, az akkori légierő vezérkari főnök, engedélyezte a gesztenyebarna barett sapka viselését. A barettsapka az ejtőernyős mentők feláldozott vérét és a veszélyben lévők megsegítésének, szolgálatához való hűségüket jelképezi. Az ejtőernyős mentők, mottójuk - "That Others May Live"("Hogy mások élhessenek") - szerint élnek, amely a mindennapi valóság.

Az ejtőernyős mentők hivatalos kiképzése egy soha véget nem érő program. Folyamatosan a tökéletes eljárásokra törekednek, mialatt állandóan az új technikákat kutatják. Az ejtőernyős mentés fő fejlesztése az ejtőernyőzés könnyűbúvár technikákkal való ötvözése. Ugráshoz való készenlétkor a könnyűbúvár felszereléssel ellátott ejtőernyős mentő mintegy 170 fontnyi felszerelést hordoz.

Az ejtőernyős mentők könnyűbúvár ténykedés bevonásának egyik legdrámaibb eseménye a Gemini 8 űrrepülés bevégződése volt. Amikor elhatározták, hogy a David Scott és Neil Armstrong asztronauták által feltárt problémák miatt leállítják a feladatot, a Távol-Keleti állomáshelyükön riadókészültségben lévő mentő erők akcióba léptek.

Az okinawa-i Naha légibázisról a mentő személyzet a meghatározott becsapódási területre repült és időben odaért, hogy lássa amint az űrhajó vízre ér.

Három fő mentő ejtőernyős ugrott az óceánba és 20 percen belül összekapcsolták az úszóberendezést. Az ejtőernyős mentők az űrhajósokkal maradtak addig, míg három órával később egy haditengerészeti romboló fel nem vette őket.

Az ejtőernyős mentők folytonos támogatást nyújtanak a NASA űrlaboratóriumi feladatokhoz. Manapság az ejtőernyős mentők segítséget nyújtanak az űrutazási programhoz is. Az ejtőernyős mentők állandóan képzik magukat, hogy megfeleljenek a NASA elvárásainak.

Az ejtőernyős mentés elsődleges feladata az életek mentése. Az ejtőernyős mentők munkája a mentési elgondolás fontos szakasz. Például egy-két hetes periódusban, az ejtőernyős mentőket két orosz kereskedelmi szállító tengerész megmentésére hívták, két különböző területen. Az első feladat 700 mérföldre a legközelebbi szárazföldtől, az Atlanti Óceánon egy orosz szállító hajó súlyosan égett tengerésze volt. Két, az Azori szigeteken állomásozó ejtőernyős mentő repült az orosz hajóhoz. Leugrottak a hajóhoz és ellátták a tengerészt, míg a hajó egy nappal később el nem érte kikötőt, megmentve ezzel a tengerész életét. Két héttel később egy másik veszélyhívás érkezett egy orosz hajóról. Ez alkalommal a hajó egy halászhajó volt a Csendes Óceánon az Oregon-i partnál. Portland-ból egy három fős ejtőernyős mentőcsapat ugrott a Csendes Óceánba. Ellátták az orosz tengerészt esésből keletkezett súlyos hát- és fejsérülését. Amikor a hajó elég közel került a parthoz, a parti őrség egyik hajója felvette a fedélzetre a matrózt, és a partra vitte, ahol kórházba szállították.

1989-ben ejtőernyős mentők közreműködtek a San Francisco-i pusztító erejű földrengés következtében összeomlott autópálya szakaszon szerencsétlenül járt motorosok kimentésében és ellátásában. Az ejtőernyős mentők voltak az egyetlen olyan mentő emberek, akik önként jelentkeztek arra, hogy leereszkednek az összeomlott autópálya elemek közé, hogy hozzáférjenek és kimenekítsék az áldozatokat. Az életek megmentésére tett önzetlen felajánlásuk elismerésképpen Bush elnök személyesen méltányolta ezen emberek hősies tettét.

Nem sokkal ezután az ejtőernyős mentők az első amerikai harcosok között voltak, akik leugrottak Panamában a „Just Cause” hadművelet során (1989). Harci egészségügyi szakértelmüket jelentősen kihasználták e rövid, intenzív hadművelet folyamán. Tulajdonképpen a „Rat-Vees”-ként nevezett speciálisan módosított járművük felhasználásával, kimentették és ellátták az amerikai sérültek többségét, amelyek azon a két ellenőrzött panamai repülőtéren szereztek sérüléseket, amelyet az első inváziós erők foglaltak el.

Később az ejtőernyős mentők olyan mentési feladatokat kaptak, amelyek az Egyesült Nemzetek „Sivatagi Vihar” hadművelete alatt a lelőtt repülő személyzetek és sebesült harcosok mentését foglalta magába. Ez a Kuvait felszabadításáért folyó tevékenység ismét bizonyította a Légierő Ejtőernyős Mentő értékességét. Az ejtőernyős mentés által végrehajtott feladatok között volt az ellenséges területen lelőtt F-14 navigátor kimentése is; beleértve a túlélőhöz veszélyes közelségben lévő ellenséges erők megsemmisítését is. Az ejtőernyős mentés kiterjedt támogatást biztosított a légi szállító műveletek számára is, humanitárius segélyt biztosítva ezzel az Irak északi részébe menekült kurd menekülteknek.

Nem olyan régen az ejtőernyős mentőket a szomáliai vezető Mohammed Fhara Aidid elfogásában vetették be. Az US Army Ranger-ekkel közösen kijelölve, az ejtőernyős mentők azt a parancsot kapták, hogy működjenek közre helikopter fedélzeten kutató-mentő szerepben. Miután a támadás megkezdődött, lelőttek két helikoptert, az ejtőernyős mentők visszamentek a helyszínre, hogy segítsenek a túlélőknek és ellássák a sebsülteket. A helikopter lezuhanásának helye a harci zóna közepén volt. Az ejtőernyős mentők, a harci irányítókkal és a hadsereg rangerekkel egyetemben, tűzharcba keveredtek, kivonták a sérült személyeket a további veszélyhelyzetből és végrehajtották az életmentő sürgős orvosi ellátást. Tevékenységüknek megfelelően feladatukat végrehajtották és számos emberi életet megmentettek. Ezek a dolgok azok, amit mi teszünk "Hogy mások élhessenek."