| Alakítsák meg Szentesen is az ejtőernyős kört |
|
|
| Történelem - Repülés című folyóirat | |
| Írta: Repülés című folyóirat | |
| 1953. január 01. csütörtök, 00:00 | |
|
Hajnali szürkület borította még a várost, ugró csizmám alatt csak a hó ropogása zavarta meg a csendet. Az alapszervezet felé találkoztam Kruczhió elvtárssal. Az ugrás boldog izgalmától fűtve kezdtünk beszélgetni az ejtőernyő ugrásról. Számolgattuk, hogy milyen magasan van a felhőalap. Hogyan is fogunk majd földetérni az ugrás után. Közben elérkeztünk s gyülekező helyre, ahol vidám énektől volt hangos a nagyterem. Hamarosan összejött az ejtőernyős ugró kör valamennyi tagja és gépbeosztás szerint sorakozva az ejtőernyőinkkel gépkocsiba szálltunk és elindultunk a szegedi reptérre. A reptérre érkezésünk után az első és második csoport mindjárt hozzálátott a készülődéshez és az oktató elvtárs vezetésével beszálltak a repülőgépbe. Az első gép hófelhőt kavarva gurult a felszálló mezőre és a teljes fordulattal járó légcsavarok a levegőbe emelték a gépet. Tizennégy elvtárs szállt fel elsőnek, hogy végrehajtsa feladatát, az ejtőernyőugrást, hogy ezzel is bebizonyítsák népünk iránti szeretetüket és azt, ha kell, ejtőernyős tudásukat felhasználva megvédik a békét. A nézőközönség - amely kijött, hogy ugrásainkat végignézze - nagy izgalommal várta, hogy mikor hagyja el az első ugró a gépet. Nem sokáig kellett várni és az első ugró csakhamar megjelent ás egy más után hagyta el a gépet a többi ejtőernyős is. A tizenharmadik ugró zuhanóugrást hajtott végre, pörögve közeledett a föld felé, majd hirtelen kinyújtotta a lábalt és az ejtőernyőjét kinyitotta. Lassan ereszkedett lefelé és zárt lábakkal könnyedén ért a földre.
Az ejtőernyős kör tagjai, hogy minél szélesebben megismertessék a fiatalokkal az ejtőernyőugrást, Hódmezővásárhelyt és Szentesen is hajtottak végre ugrást. Különösen nagy volt a szentesi fiatalok érdeklődése és én úgy látom, hogy a szentesi MRSZ-alapszervezetnek most az a feladata, hogy az ottani fiatalok lelkesedésén okulva alakítsa meg az ejtőernyős kört.
|
|
| Módosítás dátuma: 2009. május 20. szerda, 17:48 |




