Repülés című folyóirat

Nagy fába vágja a fejszéjét az eje.hu szerkesztősége. Egy igen értékes dvd-t kaptam egy kedves, idős bácsikától az V. Amatőr Ejtőernyős Célraszálló Versenyen.

Kastély Sándort, egy volt ejtőernyőst köszönthettem személyében. Kicsit kutakodva az Interneten ezt találtam:

"A Rákosmezőn 1920. november 7-én tartott repülőbemutatón Kovács Endre végrehajtotta az első magyarországi ejtőernyős ugrást. 1937. június 20-án nyílt meg a budaörsi repülőtér, itt rendeztek először Magyarországon tömeges ejtőernyős ugrást. Az első magyar ejtőernyő Hess Ákos tervei alapján 1939-ben készült el. Az első országos bajnokságot 1953 augusztusában a Ferihegyi repülőtéren tartották. Magyar sportolók 1956-tól vesznek részt világbajnokságokon, Kastély Sándor 1957-ben érte el az első világcsúcsot. 1958-ban a magyar férfi csapat világbajnok lett."

Óóó...

A dvd-n, a Magyar Repülő Szövetség által kiadott Repülés folyóiratban szereplő ejtőernyőzéssel kapcsolatos cikkek voltak kigyűjtve (1953-1999). Egy fél évszázadot ölel át ez a kis gyűjtemény, nem semmi! Az anyagok scannelt formában vannak a dvd-n, ezért időbe tellik a feldolgozásuk.

Arra gondoltam, hogy nem egyszerre, hanem a feldolgozás ütemében fogom publikálni ezeket a kincseket. Így akit érdekel, az folyamatosan tudja olvasni ezeket az anyagokat.

Hááát, akkor hajrá...