Hajnali szürkület borította még a várost, ugró csizmám alatt csak a hó ropogása zavarta meg a csendet. Az alapszervezet felé találkoztam Kruczhió elvtárssal. Az ugrás boldog izgalmától fűtve kezdtünk beszélgetni az ejtőernyő ugrásról.
Számolgattuk, hogy milyen magasan van a felhőalap. Hogyan is fogunk majd földetérni az ugrás után. Közben elérkeztünk s gyülekező helyre, ahol vidám énektől volt hangos a nagyterem. Hamarosan összejött az ejtőernyős ugró kör valamennyi tagja és gépbeosztás szerint sorakozva az ejtőernyőinkkel gépkocsiba szálltunk és elindultunk a szegedi reptérre. A reptérre érkezésünk után az első és második csoport mindjárt hozzálátott a készülődéshez és az oktató elvtárs vezetésével beszálltak a repülőgépbe. Az első gép hófelhőt kavarva gurult a felszálló mezőre és a teljes fordulattal járó légcsavarok a levegőbe emelték a gépet. Tizennégy elvtárs szállt fel elsőnek, hogy végrehajtsa feladatát, az ejtőernyőugrást, hogy ezzel is bebizonyítsák népünk iránti szeretetüket és azt, ha kell, ejtőernyős tudásukat felhasználva megvédik a békét.
Bartos Tibor
növendék
szegedi alapszerv