Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Tartalomjegyzék

és nem jó irányba fejlődtek. Az ejtőernyőket és a velük való versenyzést kezdetben a helytelenül értelmezett bátorság bizonyítására használták. A versenyzés legfőbb célja az volt, hogy ki meri az ejtőernyőjét minél később, a földhöz minél közelebb kinyitni. Természetes, hogy az ilyen vetélkedés halálos áldozatokat követelt.
A Nemzetközi Repülő Szövetség (Fédération Aéronautique Internationale — FAl) látva a sportolók életét veszélyeztető ejtőernyős vetélkedők elterjedését, a Szövetségen belül megalakította az Ejtőernyős Szakbizottságot. Feladatául tűzte az ejtőernyős versenyszabályok kidolgozását, rendszeres versenyek
— benne világbajnokságok — szervezését. Ezen határozat végrehajtása nyomán 1952-ben Jugoszláviában rendezték az első világbajnokságot, amelyben a versenyszámok, a végrehajtás és a verseny értékelésének követelményeit behatárolták. Ettől az időtől kezdődően az ejtőernyős versenyek valóban a sportolók közötti küzdelmet és nem értelmetlen vakmerőséget jelentettek. Az ejtőernyős sportolók tábora világszerte kiszélesedett, és hazánkban is — a férfiak és a nők között egyaránt — igen népszerű lett.
Magyarországon a Magyar Honvédelmi Szövetség keretében megyei, illetve Budapesten kerületi ejtőernyős klubok, néphadseregünkön belül pedig a Honvéd Sport Egyesületek ejtőernyős szakosztályai működnek.
Nézzük meg, hogy az ejtőernyős sportolók milyen versenyszámokban vetélkednek?
A célbaugrás. A férfi és a női versenyzők számára egyéni és csapatversenyeket rendeznek különböző magasságokból. A célbaugró versenyek során az ugrásokat a kijelölt célra — egy homokkör közepén elhelyezett ún. „gombára” (10 cm átmérőjű kör) — hajtják végre. A verseny végeredményét több ugrás átlaga alapján számítják ki. A „gomba” lábbal történő érintése 0 métert jelent, ha ez nem sikerül, a távolságot a gomba szélétől mérik.
A stílusugrás során a 2000 méter magasról kiugrott versenyzők a szabadesés közben különböző gyakorlatokat hajtanak végre.

eg-es-fold-kozott-vagott_0055