1772-ben Desforges a készülő repülő-mentő berendezéshez szövetet rendelt és Avignonban az 1779-es év folyamán gyakorlati kísérleteket végzett, amikor is birkát dobált ki a ballonból, kosárban, amit egy nagy ernyő tartott.

Ábra 1 De Groof "ejtőernyő gépe"

A belga Vincent De Groof, foglalkozására nézve szabó, sok éven átdolgozott készülékén, amelynek segítségével a madarak röptét kívánta utánozni. Ezért denevérszárnyú szerkezetet épített, amelynek váza fából és bambusz rudakból készült. A szárnyakat, amelyek távolsága csaknem 11 méter volt, erős vízhatlan selyem fedte, akárcsak az 5,5 méter hosszú farkrészt. A készülék 3 db. , kézzel mozgatható emeltyűvel volt kormányozható. Első kísérletét a brüsszeli piactéren nagy magasságból hajtotta végre, ez maga volt a balsiker, ennek ellenére mégis sikerült sértetlenül földet érnie. 1773-ban Londonba ment, ahol Sinons léggömbjével felvitte Groofot szerkezetével együtt 120 méter magasságba és onnan eresztette le. Biztonságosan ért födet az eppingi erdő közelében.
1784. július 9-én este a Temzére tervezett leszállást ejtőernyő-gépezetével. Az ugyancsak Simons vezette léghajóval először 1200 méter magasra szálltak fel, majd leereszkedtek 300 méterre, ahol Groof eloldotta magát a léghajó kosarától. A szél azonban a készüléket a várakozással ellentétben nem feszítette ki, így az összecsukódott és keringve magával rántotta Groofot is a halálos mélységbe. Simons látva, hogy De Groof szerencsétlenül járt, elájult a kosárban és csak a Victoria Park fölött tért magához. Maga a léggömb ezután Essexben ért földet, mégpedig egy vasúti sínen, röviddel a vonat érkezése előtt. A masinisztának az utolsó pillanatban sikerült leállítania a vonatot, így hajszálon múlt az újabb baleset.
1785-ben egy Arnold nevű brit tengerész úgy döntött, hogy léghajóról ejtőernyővel leengedi az ugyancsak a tengerészetnél szolgáló Appleby nevű kollégáját. A kísérlet azonban nem sikerült, mert Appleby felszállás közben az egyik erős lengéskor kiesett a kosárból és lezuhant.
A krónika szerint 1790-ben egy bizonyos Muray nevű angol egy nagy ernyő segítségével ugyancsak leugrott a Portsmouth -i templom tornyáról.

Ábra 2 Henin ejtőernyője

1791-ben Henin szerkesztett egy meglehetősen eredeti szerkezetet és elnevezte fordított ejtőernyőnek. A 12 méter átmérőjű és lapos ernyőformájú merev kehely, csúcsával lefelé, tartókötelek segítségével volt felfüggesztve a mintegy 6 méter átmérőjű kisseb léggömb köteléhez. A hely az ember számára ott volt, ahol a léggömb kötele összefutott az ejtőernyőével.
1794. júliusában Drouet -et, a Sainte - Menechould -i postamestert az osztrákok a brünni Spielberg /ma Csehország/ várába zárták, onnan próbált szökni. Ágyának függönyéből ejtőernyőt készített és kiugrott az ablakból. Földet éréskor kificamodott a bokája és a várőrség elfogta. Tettének elismeréseként viszont várfogságát börtönbüntetésre változtatták.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy néhány léghajós nemcsak pénzért vagy kedvtelésből szállt fel léggömbbel. Pl. Morvo francia tábornokot meggyőzték a léggömb katonai jelentőségéről is és 1798-ban a fluresi ütközet előtt a hadtörténelemben először katonai célokra is felhasználta. A kikötött ballonnal a tábornok a kellő magasságra emelkedve, áttekintette a készülő ellenséges manővereket és ennek megfelelően, azokat figyelembe véve határozta meg csapatai harci cselekményeit. A tábornok az új harci eszköz felismerésével, leleményességével és bátorságával ragyogó győzelemre vitte a francia csapatokat.

Ábra 3 Robertson ejtőernyőjének vázlata

1802-ben Gaspard Robertson belga tanár, fizikus és léghajós egy 7 méter átmérőjű és 20 kg. súlyú dupla ernyőt tervezett. Megépítése után meg volt győződve a berendezése veszélytelenségéről. Esés közben azonban az alsó kiskupola örvénylést váltott ki, amely előnytelenül befolyásolta az ejtőernyő stabilitását. Az első ugrást Robertson 1803-ban hajtotta végre vele. A két francia tanítványa - Michand és Alexander 1804. és 1806. között Európa számos országában hajtott végre bemutató ugrást ezzel az ejtőernyővel.
1805. július végén Matvaj Kolesznyikov moszkvai kupec a moszkvaiak szórakoztatására léghajóból kutyákat és macskákat dobott le ejtőernyővel különböző magasságokból.
1808. július 24-én Jordaki Kuperentko varsói aeronauta nagyszámú közönség előtt emelkedett föl ballonjával. 130 m. magasságban a ballon burka kigyulladt és a hírtelen szél széttépte a ballont annak ellenére, hogy a pilóta kinyitotta a szelepeket. A léggömb zuhanni kezdett. A leírások megoszlanak arról, hogy volt-e Kuperentkónál ejtőernyő. A valószínűbb - és a lengyel források ezt állítják, - hogy nem volt, hanem a széthasadt ballon a tartóköteleknek ütközve ejtőernyőt képezett és ezzel sértetlenül ért földet a szerencsés pilóta.
Ismeretesek egy tehetséges feltalálónak, Leppichnek arra irányuló kísérletei, hogy egy kormányozható léghajót hozzon létre. A kísérletek jelentőségét felismerve, Kutuzov tábornagy jelentős figyelmet szentelt neki, mivel az 1812. évi, franciák elleni háborúban alkalmazni szerette volna, de abban az időben ez a terv még nem volt kivitelezhető.
Amerikában John Wiese hajtott végre először ejtőernyős ugrást léggömbről 1830-ban Pensilvániában.
1838-ban Wiese léggömbje szétrepedt a levegőben és megmenekülését annak köszönhette, hogy az elszakadt ballon a zsinórok között fent összetömörült és elkezdett ejtőernyőként viselkedni, lefékezte a zuhanást, így az aeronauta szerencsésen túlélte ezt a balesetet.
Különös érdeklődésre tarthat számot Wiese olyan vakmerő vállalkozása is, - nyilván a fenti szerencsés eset késztette erre, - hogy 1838-ban volt olyan bátor, hogy Philadelphiában kipróbálja, hogyan bánik a ballon ejtőernyővé, ha a kupola széthasad a levegőben. Több olyan izgalmas, de szerencséjére sikeres kísérletet végzett különböző magasságokból, amikor maga mesterségesen idézte elő a ballon szétszakadását és megfigyelte a folyamatot. Írásban igen érdekesen számol be ezekről: "Én nagy magasságban akartam a ballont feltépni, majd utána süllyedni, miközben az esés lassítására felhasználom a légellenállást.
Az ilyen kísérlet ámulásra készteti még a fizikában jártas olvasót is, de még meg is ismételtem és a jövőben újra ismétlésre kerül, ugyanilyen biztonsággal, azon elv alapján, amely azonos azzal, amikor a harmadik emeletről kidobunk egy zsebkendőt és az lassabban esik le mint egy ködarab."
"A nyilvános repülést augusztus 11-ére hirdették. Délután 2 órakor emelkedtem fel a levegőbe két utassal egy kutyával és egy macskával.
A ballon fekete viharfelhők felé közeledett és az emelkedésemet dörgések és villámlások köszöntötték, ami némileg félelmetessé tette a repülés megkezdését, de ugyanakkor impozáns is volt. Nekem úgy tűnt, hogy az égi tüzérség ünnepelni akarja ezt a tudományos sikert. Ez is arra ösztönzött, hogy bemutassam, a levegő ellenállása a kupola szétszakadása esetén is biztosítja a veszélytelen leereszkedést. Amikor elértem a 600 méteres magasságot, ejtőernyővel kidobtam a kutyát, s a kutya sikeresen földet ért a város szélén. 1200 méter magasságban dobtam ki a másik ernyőt. Ennek az ernyőnek a kidobása arra szolgált, hogy próbája legyen a ballon merülésének. Ezért az ejtőernyőnek rosszabb körülményeket biztosítottam, mint a ballonnak lesz ezért az össze volt hajtogatva. A kidobás után egy ködarabként hullott addig, amíg a kupola meg nem telt levegővel. A telítődés után pedig már lassú lett a süllyedés, de ezt a süllyedést lengések, rángások kísérték, amelyek a szokásos ejtőernyőnél ismeretlenek. Ebből megértettem, hogy, ha a kísérletem sikeresen végződik, akkor az egész csak a szerencsén múlik.
4000 méteren a ballonnak még mindig volt emelő ereje. Meghúztam a tépőzsinórt és megindult a kupola szakadása a szakítózsinór varrata mentén. Ebben a kritikus pillanatban nyugtalan voltam. Mérföldnyire alattam villámok cikáztak. A viharfelhők délnyugatról északkeletre mozogtak. Megnéztem az órámat és a fedélzeti naplóba rögzítettem az időpontot: 2 óra 20 perc. Miután az órát zsebre tettem, arra gondoltam, nem volna e helyesebb a kísérletet egy másik időpontra halasztani? De ugyanekkor a ballon "döntött" helyettem.
Ugyan meg voltam győződve a kísérlet sikeréről, de mégis meg kell vallanom, néhány nehéz percet éltem át. A gáz sziszegve áramlott ki a kupola felső részén lévő szakadásból és rémítő sebességű esésemet a levegő süvítése kísérte, amit a kötélzet idézett elő. Amikor felnéztem, megláttam, hogy a kupola alsó része amint ezt számításba is vettem befelé fordul a felső rész alá. A szél most már az ejtőernyőként működő aerosztátot délnyugatra sodorta. Miközben a földhöz közeledtem, ledobtam az összes ballasztot. Amikor a gondola a földnek ütközött háromméternyire kirepültem belőle.
A kupola széle mellém esett. A kupola anyaga annyira összenyomódott, hogy nehéz volt szétválasztani a feltüremlett alsó részt a felsőtől. Ott álltam a széttört gondola mellet és gratuláltam magamnak a veszélyes kísérlet sikeres kimeneteléhez. A homlokomat izzadtság borította, a földi levegő kihúzta belőlem az izgalom utóhatását..."
Ugyancsak érdekfeszítő olvasmány, amit Wiese a második kísérletéről ír, amelyet 1838. október 1-én hajtott végre Philadelphiában:
"A második kísérletem végrehajtásához még egy átalakítást végeztem a ballonomon. A gázszelepre a kupolán belül felerősítettem egy gyűrűt, amelyen keresztül egy bowdent vezettem át. A bowden egyik vége a kupola aljához volt erősítve, a másik az appendixen keresztül a gondolába lógott le szabadon. Így lehetővé vált, hogy a kupola alját felhúzzam a tetejéhez. A szerkezet azonban nem vált be. A kupola elszakadása után az egyik oldalra csúszott el a kupola. Ekkor féltem, hogy az esés sebessége nagy lesz, de hamarosan megnyugodtam. A ballon spirálszerű pályán, de ejtőernyőként süllyedt tovább. Most kétmérföldnyire értem földet egy kisvárostól, az oda futó emberek előtt, akik a süllyedő ballon felé szaladtak. A földet éréskor az ütés nem volt erősebb, mintha kb. 6 méter magasból /megjegyzés: ez kb. 7,6 m/s -nak felel meg/ ugrottam volna le."
Az 1838. szeptember 11 -i bemutató alkalmával pl. Wiese 16 km. -re ért földet attól a helytől, ahonnan elstartolt.
Ezeket a hátborzongató és kockázatos bemutatókat nem mindenki tartotta helyesnek még akkor sem, ha jelentős pénzbevételi forrásként szolgáltak a léghajósoknak.
Az egyik 1880-ban irt német újságcikk szerint pl.: "A praktikus aeronautika számára semmi értéke sincs az ejtőernyőnek. S itt az ideje annak, hogy ezen borzalmat keltő mutatványt a civilizált országokban betiltsák."
1837-ben az angol F. Marceroni az akkori időkben meglehetősen szokatlan ejtőernyőt tervezett, amelynek fából voltak a gyámtartói.

Az angol James Hampton 1839. április 22-én hajtotta végre első ugrását az "Albion" nevű léggömbről. Ugrásait a saját szerkesztésű ejtőernyővel hajtotta végre az "Albionról", érdekessége az volt, hogy már a leereszkedés előtt kinyitotta.
1847. május 29-én Moszkvában Berg léggömbbel a felszállás közben, a felszállási emelkedési sebesség növelése érdekében tapasztalatlanságából eredően rögtön négy zsák ballasztot dobott ki, aminek következtében az aerosztát gyorsan eltűnt a nézők szeme elől. Amint ez várható volt, a külső légnyomás csökkenésével a ballon úgy felfúvódott, hogy minden pillanatban várható volt a szétpukkadása.

Berg egész idő alatt nyitva tartotta a szelepet, de a ballon mégis folytatta az emelkedést. Ráadásul elszakadt a szelepnyitó kötél is és e miatt a szelep becsukódott. Közvetlenül ezután a kupola szétpukkadt és megindult a föld felé a rettenetes magasságból. Maradványai hozzátapadtak a teherviselő háló felső részéhez. Itt is valamiféle ejtőernyőszerűség alakult ki, ami miatt a zuhanási sebesség lecsökkent és Berg ennek köszönhette csodálatos megmenekülését. Mindössze ballábának sérülésével menekült meg.

Hasonló eset történt ugyancsak 1847-ben az angol Gidsonnal, három utassal tartózkodott a léggömb kosarában. Az elszakadt léggömb ballonja egy óriási kupolává változott, lefékezte a zuhanást és a kosarat az emberekkel sértetlenül tette le a földre.
Ilyen és ehhez hasonló eset jó néhányszor fordult elő, pl. 1882. július 14-én Párizsban, 1885. augusztusában Chicago környékén, stb.

Ábra 7 Hampton angliai ugrása 1839. június 13-án

A francia Ledet 1847-ben Szentpétervárott hajtott végre bemutató ugrást léggömbről, ejtőernyője azonban egészen a földig nem nyílott ki és szörnyethalt.
1849-ben Henry Smith tervezett egy szokatlan repülőszerkezetet. Ez egy merev kupolájú, lapos ernyőformájú ejtőernyő volt, egy vastag farúdra akasztott kosárral, amit fémcsőre helyezett. Ennek közepén volt az a forgó szárny, amely az ejtőernyőt a levegőben tartotta. A forgórészt egy elektromos motor működtette, amelyhez az energiát a földön lévő áramfejlesztő gőzgép szolgáltatta. Az elektromos motort az áramfejlesztővel egy dobra tekert kábel kötötte össze. A több személy részére készült kosár fölött volt az ejtőernyő kis kupolája, amely kupolát merevítő kötelekkel kötötték össze.

Ábra 8 Smith ejtőernyője

1849-ben az osztrákok, Velence ostromakor, Velencét hosszasan lőtték ágyúkkal, de eredmény nélkül: a nagy távolság miatt a lövedékek nem jutottak el a célig. Ekkor az osztrákok elhatározták, hogy pilóta nélküli Montgolfier -féle légballonokat fognak alkalmazni. A város fölé repülve a ballonokból a bombák automatikusan kerültek ledobásra. Gyakorlatilag ez volt a történelemben az első légitámadás, amely igen nagy pusztítást vitt végbe Velencében és végül lélektanilag ez törte meg az ellenállásukat.

Ábra 9 Louis Godard ejtőernyője 1871-ből

Louis Godard Franciaországban léggömbről hajtott végre sikeres ugrásokat.
Giffard 1852-ben elkészítette az első kormányozható léghajót. Ennek megjelenésével ismét megnőtt az ejtőernyő szerepe, mert a levegőben előforduló baleseteknél ejtőernyő nélkül a zuhanás elkerülhetetlen. Az ember életét csak az ejtőernyő mentheti meg, ez ekkor világossá vált.
A léggömbnél használatos ejtőernyők a léghajóknál már nem feleltek meg, ez világossá vált. A légcsavarok keltette levegőáramlást ugyanis nem tette lehetővé, hogy az ejtőernyőt állandó tartozékként a léghajón kívül helyezzék el.
Az ejtőernyő csomag formájában, bekényszerült a gondolába. A léghajónál szükséges gyors mentést azonban nem tudta biztosítani, így veszített jelentőségéből, nem is csoda, hogy a léghajósok az ejtőernyőt csak felesleges tehernek tekintették. Ezt a véleményüket csak megerősítette az is hogy a léghajók műszakilag sokat fejlődtek, ezáltal sokat javult a biztonságuk is és így az ejtőernyőt háttérbe szorították.
azok a "fanatikusok" , akik a jövőbe tekintettek, bizalommal figyelték a repülés fejlődését és tovább foglalkoztak az ejtőernyő fejlesztésével, főleg szerkezeti és formai tökéletesítésével.
Olaszországban a léghajós feleség, Poitevin hajtott végre 1853-ban léggömbről ejtőernyős ugrást 1800 méter magasságból. 43 perces lebegés után ért földet, ami akkor világrekordnak számított.
Az ejtőernyő irányíthatóságának kérdésével foglalkozott a francia Francisek Letour mechanikus. Az irányíthatóság növelésére igen sok kísérletet végzett és megépítette a saját elgondolású ejtőernyőjét, amelynek kupolafelülete 73 m2 volt. Ennek a merev konstrukciójú ejtőernyőnek két db. vízszintesen rögzített, 6. hosszú szárnya volt a kupola két oldalán, amelyeket a feltaláló kormány gyanánt lábbal taposott pedálokhoz csatlakoztatott és a pedál segítségével forgatta azokat.

Ábra 10 Letour ejtőernyőjének sémája

Letour végül is a szállóernyőt alul elhelyezett lábhajtásos szárnyakkal akarta mozgathatóvá tenni, vagyis a szállóernyőt csapkodó szárnyakkal kombinálta.
Letour a konstrukciójával az első kísérleteket 1852-ben végezte. A tervezett további kísérletek megvalósítása érdekében, ez a minden ízében francia Angliába utazott, természetesen magával vitte a saját, kormányozható ejtőernyőjét. Úgy határozott, hogy Angliában Adamd léggömbjéről hajtja végre a kísérleti ugrást.
1845. április 27-én került sor a kísérleti ugrásra, London közelében. Adams a léggömbjével felemelkedett, Letour saját konstrukciójában 25 méterre a ballon alatt függött. Adams a léggömbjét süllyedni engedte, hogy Letours szállóernyője az esés folytán szétterüljön. Az esés sebessége ehhez túl kicsi volt, a szállóernyő nem nyílt ki. Ezért Adams nem merte elvágni a tartókötelet, hanem Letourral együtt leszállt. A leszállásnál azonban a ballon a mélyen aláfüggő ernyőt magával vonszolta, amíg a fák közé nem esett és szét nem zúzódót. Letour belső sérüléseket szenvedett, amelyekbe néhány nap múlva belehalt. A kísérlet közben erősen fújt a szél, a léggömb gyorsan haladt a levegőben, Letour 25 méterrel alatta lebegett szerkezetével a léggömb bura alatt. Adams a léggömbön nem hallotta, hogy Letour kiabál neki, hogy vágja el a tartókötelet, így az esőernyő Letourral együtt sebesen nekiütődött a fáknak, ami végzetesnek bizonyult.

Ábra 11 Vertico ejtőernyője

Az olasz Camilla Vertico 1859-ben ismertté vált ejtőernyőjét "Repülő hal"-nak nevezték. A kupola átmérője 5 m. volt és 24 tartókötél kötötte össze azzal a kosárszerkezettel, amelyben az ugró tartózkodott. A korabeli feljegyzések szerint Vertico ejtőernyője már irányítható volt.
1859-ben Amerikában született egy igen érdekes elképzelés, amely szerint a légipostát a "City of New-York” léggömbről kis ejtőernyők segítségével dobták volna le az egyes városokban a léggömb haladásának irányában. A posta ledobására szolgáló léggömböt ellátták volna 100 db. kisméretű, selyemből készült ejtőernyővel és a biztonság fokozása érdekében - 100 db. kis gumizsákkal.
Az ötletet nem lehetett megvalósítani, de mint érdekes elgondolást, 1859-ben mégis megépítették.
Érdekes a francia Eugene Godard esete is, aki 1864-ben, mint gályarab, megszökött a Du - Pont - Saint - Michael -i apátságból két lepedőből készített ejtőernyő-alkalmassággal. Az egyik lepedőből kötelet formált, a másikat pedig kupolaként irányozta elő. Amikor felerősödött a szél, kitette a magára erősített lepedőt és nem sokat tétovázott, levetette magát a 60 m. magas falról. sikeresen földet ért a homokban, nem is fedezték fel /az őrök fejében fel sem merült ilyen gondolat/ , így nyerte vissza szabadságát. Feltehetően a fenti emlék alapján 1865-ben megépített már egy valóságos léggömbös ejtőernyőt. Godard a "L Aigle" nevet adta neki. A léggömb térfogata 14.000 m3, magassága 36 m. a súlya pedig 1.500 kg. volt.

Ábra 13 Eugene Goddard "L Aigle" nevű ballon ejtőernyője 1865-ből

N. A. Morozov orosz tudós olyan javaslatot terjesztett elő, hogy a léggömb szétszakadása esetén magának a léggömbnek erre a célra - az előre kialakított - felső felét, burkát hasznosítsák ejtőernyőként. Morozov javaslatát később a párizsi Aeroklub elnöke, az olasz Capaci meg is valósította a gyakorlatban.
1864-ben a francia De La Garenne gróf mutatta be a Francia Tudományos Akadémián annak a léggömbnek a tervezetét, amelynek kosara egy széles ernyőn nyugodott. Az ötlet minden bizonnyal Robertson kettős ejtőernyőjéből eredt.
A légballonokat harci célra a legnagyobb mértékben 1870-ben alkalmazták. Amikor a poroszok ostromolták a forradalmi Párizst, a kommunárok blokád alá kerültek és a kapcsolatok fenntartására légballonokat alkalmazták. Az ellenséges csapatok felett átrepültek az emberek és a kalitkákban lévő postagalambok. A galambok visszarepültek és ilyen módon működött a légiposta. Párizsból összesen több mint 60 légballont indítottak útnak.
Godard konstrukciója iránt nagy érdeklődést mutatott az olasz Giacomo Merighi, aki szintén megépített léggömbernyőt. Konstrukciójával bemutatókat tartott Rómában, Bolognában , sőt Zágrábban is.
Hasonló szerkesztésű léggömböt készített később a francia Dypuy de Lome is.
Érdekes léggömb-ernyőt konstruált 1870-ben az olasz Aleksander Volante. Ez a léggömb lényegében két részből tevődött össze, a felső gömbformájú ballonból, amely önműködően telítődött meg levegővel az ugrást követően, valamint az alsó részből, a tulajdonképpeni ejtőernyőből. Volante ezért az ugrásait nem is léggömbről hajtotta végre, hanem különböző magas tornyokból.
Az ejtőernyő a kimerevített kupolával fixen volt összekötve a léggömb burkolatával és a tartóhevederek összefutásánál volt egy fogója, amelybe Volante a kiugráskor belekapaszkodott. A léggömb burkán két nyílást alakított ki : a nagyobbat azon a helyen, ahol az ejtőernyővel csatlakozott és a nagyobb beáramlást segítette elő, valamint egy pólusnyílás formájú kissebet a burkolat csúcsán.
Volante az első ugrást még 1870-ben hajtotta végre egy magas toronyból.
1874. szeptember 8-án az orosz Lavrientyev T. M. léggömbjével Harkovban tartott bemutatót. A léggömb térfogata 2500 m3 volt. 2000 méter magasságban a léggömbje hirtelen elkezdett zuhanni és egy bizonyos idő után szét is szakadt. Lavrientyev elvesztette az eszméletét és mintegy 1500 méteres magasságban tért magához. Azt tapasztalta, hogy a ballon szétszakadt alsó része a gyors légáramlás hatására feltüremlett a felső részbe és mintegy ejtőernyőt alkotva sértetlenül tette le a földre a szerencsés aeronautát.
Az osztrák Lippert 1876-ban készített egy érdekes ejtőernyő tervet, amelyet egy szivar formájú léggömbbe készült beépíteni. A léggömb-ejtőernyő működtetését egy Hanlein nevű honfitársa által tervezett gázmotor volt hivatott biztosítani.

Ábra 14 Az osztrák Lippert léghajó ejtőernyője 1876-ból

A francia Jovis úgy vélte, hogy az általa használt ejtőernyő katonai célokra is felhasználható, ezért 1880-ban egy katonai bizottság előtt Roenben 1000 méterről bemutató ugrást hajtott végre. A sikeres ugrás ellenére a bizottságot nem tudta meggyőzni az ejtőernyő katonai hasznosításának lehetőségéről.
1880-ban Navar légtornász több bemutató ugrást hajtott végre és e közben nyaktörő mutatványokat végzett az ejtőernyőre erősített trapézon. Ejtőernyője nyílása a kupola nyílásával kezdődőt, amelynek belépő éleit egy zsinórral nyitotta. Egyik ugrása alkalmával az igen erős szél egy szikla felé sodorta, elkerülni nem tudta, az oldalának csapódott és meghalt.
Az élet egyre jobban megkövetelte az ejtőernyők tökéletesítését. E téren jelentős előrelépés volt az amerikai Thomas Sackett Baldwin, tudós és léghajós által szerkesztett ejtőernyő, amellyel Baldwin 1887. augusztus 10-én New - York -ban első ízben hajtott végre ejtőernyős ugrásokat már kosár nélküli ejtőernyővel. Baldwin ejtőernyője az elvágott ballonra emlékeztetett. Az alapnál az ugró mindössze a fából készült abroncsba kapaszkodott. Baldwin nagy érdeme volt, hogy el tudott szakadni a korább megszokott tabutól és az ejtőernyő nehéz és szükségtelen kosarát felszámolta. Baldwin kupolája lágy szövetből készült. Az ejtőernyőt a ballonburok oldalhálójához kötötték egy könnyen elszakítható zsinórral. Mielőtt a pilóta a ballonkosárba lépett, magára öltötte az abroncsot és veszély esetén kiugrott a kosárból. A zuhanásban lévő ember súlya alatt elszakadt a kupolát a ballonhoz erősítő zsinór, a kupola megtelt levegővel és kinyílt.
Az ejtőernyő rendesen működött, az akkori technikai szintnek megfelelt. A léghajósok között ez terjedt el.

Ábra 15 Thomas Baldwin és ejtőernyője. 1-az ejtőernyős, 2-a tartókeret, 3-a zsinórok, 4-a kupola, 5-a ballon burka

Az ejtőernyő további tökéletesítése során az ejtőernyőst a zuhanás közbeni magatartás érdekében a fából készült tartógyűrűt trapéz szerkezettel pótolták, amit később ismét lecseréltek szíjazatra. Ennek hevederes változatát használják ma is. Ily módon már ezt az ejtőernyőt jogosan lehet a jelenlegi, azaz önműködő ejtőernyők előfutárának tekinteni.