Verancsics Fausztusz több mint 100 éves ejtőernyő szerkezetét Louis Sebastian Lenormand, montpelieri francia fizikus kezdte el tanulmányozni, továbbfejleszteni. Lenormand később a francia Műszaki és szabadalmi Hivatal professzora lett. Az ejtőernyőt nemcsak megbízhatóbbá, hanem célszerűbbé is tette.

 

Kupalakú kupoláját, melynek átmérője 4,5 méter és a kúpmagassága 2 méter volt, már zsinórzattal látta el. A kupolát vitorlavászonból készítette és gumi bevonattal légátnemeresztővé tette. Az ugró egy fakeretben ült, melyet 32 zsinórral csatlakoztatott a kupolához. Kísérleteit rendkívül nagy körültekintéssel kezdte el és komoly számításokkal alapozta meg. Ezek vezettek későbbi sikereihez. Ernyője már emlékeztet a mai gyakorló ejtőernyőkre, azokra, amelyekkel ugrótornyokból hajtanak végre ugrásokat. A kortársak egybehangzó véleménye szerint Lenormand ejtőernyője sikeres, jó szerkezet volt. Maga is kipróbálta 1777-ben Montgolfier házának tetejéről, majd tökéletesítve a szerkezetet, 1783. december 26-án Montpellierben, két kézzel kapaszkodva a napernyőszerű széles szerkezeten. Az ernyő mérete azonban kicsinek bizonyult, néhány másodperces lebegés után simán, de keményen ért földet, erősen megütve a lábát és a karját. Ez a lecke nagyobb ejtőernyő készítésére serkentette. Még 1783-ban elkezdett a szállóernyő gondolatával szakszerűen is foglalkozni. Megbizonyosodott róla, hogy a 30 hüvelyk átmérőjű esernyőszerkezete megbízható, két kézzel kapaszkodva benne, sikeresen ért földet az eső emeletről leugorva. A "halcsontok" /merevítő bordák/ végeit zsinórokkal erősítette a nyélhez, hogy akadályozza az ernyő kifordulását. Kísérleteit folytatva alig egy hónap múlva, miután már állatokkal többször kipróbálta, maga is ugrást hajtott végre a montpellieri csillagvizsgáló 40 méter magas tetejéről. Ez a kupolája már olyan volt, amelynek átmérője több mint 4 méter, magassága pedig közel 2 méter volt. A tudós egy gerendát dugott ki a torony ablakából, amely alá egy elugró állványt erősített. A kupola csúcsát az állványhoz erősített. A merevítő rudaktól 10 kötél lógott le, amelyek egy hevederhez voltak erősítve, az pedig a tudós derekához kötve. Hatalmas tömeg volt kíváncsi az ugrásra. Amikor az izgalom már a tetőfogára hágott, a tudós az elugró állványról a mélybe vetette magát. A kimerevített ejtőernyő elszakadt a gerendától és lassan lebegve ereszkedett alá a hős feltalálójával. A tömeg izgalmára jellemző, hogy nézőt tapostak halálra és a tudós ernyőjét izé - porrá tépték, mert mindenki magával akart vinni belőle egy darabkát emlékül.

 

 

Újabb kísérletek kezdődtek, természetesen most már új ernyővel. Lenormand szomszédja szemtanúja volt az egyik kísérletnek, amelyet elmesélt Piere Nicols Bertholon abbénak, a fizika professzorának és akadémikusnak, aki sürgősen Lenormandhoz utazott és felajánlotta segítségét. A gyanútlan Lenormand átadta neki rajzait és számításait ellenőrzésre. A kísérletek már a Montpellier obszervatórium 20 méter magasan lévő erkélyéről történtek előbb teherrel, később állatokkal. Valamennyi kísérlet sikeres volt. Ezeket végignézte az egyik Montgolfier fivére is, aki azért utazott oda, hogy saját szemével gyözödjön meg az általa hallottakról és melegen gratulált. . .ki gondolná, kinek. . .nem a feltaláló Lenormandnak, aki nem tartózkodott ott, hanem a találmányait galádul kisajátító Bertholon akadémikusnak. Lenormand ekkor már olyan szerkezeten dolgozott, amely lassítja az ember esését és nem is tudott arról, hogy csalás áldozata lett. Bertholon a montpellieri Tudományos Társaság előtt jellemtelenül a maga nevére jegyeztette be a találmány szerzői jogát.
Lenormand 1783-ban kiadott munkájában megtaláljuk új szerkezetének pontos leírását is, amely szerint : „ Vastag kötélből 14 lábnyi /4,2m./ kőrt csinálok, erősen hozzárögzítem a 6 láb /1,7m./ magas vászonkúpot /kb.15 m2/ , amelynek vásznára papírborítást ragasztok, hogy légáteresztő legyen, még jobb inkább taftot használni, amit gumival vontak be. Aztán a kúp minden oldalára vékony zsinórokat erősítettek, melynek alsó végére vékony vesszőből font vázkeret csatlakozik. Ennek eredményeként a szerkezet kettős kúpalakot vesz fel. A vázkeretben pedig én leszek. Ily módon sikerül elkerülni, hogy küllőket és ernyőket kelljen alkalmazni, amelyek elég súlyosak. Teljes mértékben hiszek abban, hogy kicsi a kockázat annak alapján, hogy az előzőleg elvégzett próbák teherledobással meggyőzően bizonyították a szilárdságát."
A testnek szabadesés közbeni sebességét lecsökkentő szerkezetét Lenormand "parachute" -nak nevezte el, amely közkeletűvé vált, ma is így nevezik igen sok országban, Az ejtőernyő elnevezésének két változata is fennmaradt, ma már nem lehet pontosan eldönteni az eredetét.

 

 

Az egyik változat szerint Lenormand a "parachute" szót két francia szóból állította össze : Parer = gátló chute = esés, vagyis magyarra fordítva "esésgátló".
A másik értelmezés szerint szintén két szóból került összeállításra: a görög "Para" = szemben és a francia "chute" = esés szóból, vagyis "szembeesés" elnevezéssel.
Az ejtőernyő, habár még nem volt teljesen kialakítva, de már alkalmas volt arra, hogy ember leereszkedjen vele a magasból éppen időben készült el. Nem volt véletlen a Montgolfier testvérek érdeklődése sem iránta. Ugyanis elkészítették újabb, korszerűsített ballonjukat, amellyel már 2 ember, Pilatre de Rozier fiatal párizsi fizikus és D' Arlandes márki próba és állatkísérletek után 1783. november 21-én levegőbe emelkedett és 20 percig repült.
A ballonrepülések biztonságához égetően szükségesek voltak ezek az ejtőernyők.
Lenormand egyik ugrásakor a földet érés olyan szerencsétlen volt, hogy az erős ütődéstől belső vérzést szenvedett és néhány nap múlva meg is halt.
Lenormandon kívül Jean - Pierre Blanchard francia mechanikus, léghajós is foglalkozott ejtőernyő szerkesztéssel. Lenormand kísérletei, számításai lehetővé tették, hogy meghatározzák annak az ejtőernyőnek a méreteit, amelyen már veszélytelenül ereszkedhet le az ember a földre.
Blanchard szerkesztette meg az első merevítés nélküli ejtőernyőt. Blanchard volt az első léghajós, aki ejtőernyővel szállt fel ballonon. Többször kipróbálta ejtőernyőjét teherrel, és miután meggyőződött működőképességéről, kedvenc kutyáját is ledobta vele, majd később ezt a mutatványt többször is megismételte. Miután meggyőződött ejtőernyője biztonságos működéséről, jelentősen megnövelte a kupola méretét, hogy ember is biztonságosan leszállhasson vele.
Blanchard volt az első, aki társával Jeffrissel együtt 1785 január 7-én Angliából Franciaországba hidrogénballonnal átrepülte a La Manche csatornát.

 

 

Mind Blanchard, mind Lenormand ejtőernyője egy nagy kinyitott napernyőre emlékeztetett. A kupolacsúcs egy felkötőkötéllel a ballonhoz volt rögzítve, zsinorzata pedig a gondolába volt bevezetve és egy nagy hurokban végződött. Az aeronauta az ejtőernyő alatti gondolában helyezkedett el és szükség esetén a felkötőkötél elvágásával elválhatott a ballontól. Blanchard sokáig folytatta ballonfelszállásait, 1785 -ben elérte már a 6,500 méteres magasságot is, de soha, semmiféle ejtőernyővel nem hajtott végre ugrást.

 

 

1785. november 20-án Blanchard Gentben hajtotta végre sorrendben a 16-ik repülését. Emelkedésekor a látványosság növelése érdekében kutyát dobott ki ejtőernyővel. Az aerosztát amely már eddig is nagy erővel emelkedett felfelé, hirtelen elkezdett nagy magasságba emelkedni. Blanchard kinyitotta a gázszelepet, de ennek ellenére az emelkedés nem szűnt meg. Ekkor az aeronauta kiszakította a kupola alsó részét, mire az aerosztát esni kezdett, de a katasztrófa mégsem következett be, mivel a fent, a zsinórok közé betüremlett ballonanyag ejtőernyőként viselkedett és szerencsés volt a földet érés.
Blanchard, aki Calais város díszpolgára is lett, nagysikerű 1809. március 7-én nagy nyomorban halt meg. Életének utolsó évei olyan nehezek voltak, hogy feleségének azt mondta : „ Drágám, utánam annyira nem maradt semmi, hogy vízbe fojthatod, vagy felakaszthatod magad. „ Így járt az első használható ejtőernyő feltalálója.

 

 

 

 

 

A merevítés nélküli ejtőernyő első gyakorlati kipróbálója a francia André Jacques Garnerin /1765 - 1823/ volt. Ő vállalkozott ugyanis elsőként arra, hogy egy merevítés nélküli nagyobb szállóernyővel kísérleti ugrást hajt végre.1797. október 22-én léggömbjével 3000 méter magasságba emelkedett, és ekkor elvágta ejtőernyőjének tartókötelét, amely addig a léggömbhöz volt erősítve. A 7,8 méter átmérőjű szállóernyő, amely teljesen zárt volt, ereszkedés közben erősen kilengett, aszerint, ahogy a kupola belsejében összenyomódó levegő a kupola egyik vagy másik szélén tudott kiáramlani. Ettől függetlenül Garnerin minden baj nélkül ért földet. Amikor ezzel az ejtőernyővel való ugráshoz készült, készített egy tervezetet, amelyben azt írta : „ A fogolynál annyira érthető szabadságszeretetet sok tervet ébresztett fel bennem, hogy megszabadítsam magam szigorú fogságomból. Hogy az örök éberségének meglepetést okozzak /10 láb vastag erős falak/, levessem magam az erőd falairól, anélkül, hogy bajom történnék. Olyan tervek voltak ezek, amik frissítőleg hatottak rám."

 

 

 

Meg kell jegyezni, hogy a fogoly Garnerin számára az ejtőernyő már nem volt ismeretlen fogalom, sokat hallott, olvasott róla és jelen volt Lenormand kísérletein is. De miért is volt Garnerin fogoly és melyik várból akart megszökni? Ez érdekes história, annál is inkább, mert kapcsolatos velünk, magyarokkal is. Az ejtőernyő létrehozása és gyakorlati felhasználása ugyanis annyi sok más egyéb dologgal együtt szorosan kapcsolatos Európa rendkívül dinamikus történetével. Garnerin a francia forradalmi hadsereg hadbiztosa lett, és mint Charlesnek, az első hidrogén töltésű ballon elkészítőjének kiváló tanítványa, képzett aeronauta, a francia forradalom idején létrehozott légi egységnek, a "Compagnie des Aerostabiers"-ne lett a beosztottja.
1791-ben tanú is volt azon a bírósági tárgyaláson, ahol XVI. Lajos feleségének, Mária - Antoinettnek az ügyét tárgyalták. Az angolokkal háborúzó északi seregben szolgált, ahol lekötött léghajóból kémlelte az angolok állásait. 1793. Nyarán ballonját egy angol lövedék eltalálta. Garnerin szerencsésen földet ért, de Marchiennesnél az angolok elfogták és átadták az osztrákoknak. Garnerint, mint hadifoglyot az osztrákok Buda várába zárták be, egyes források szerint a csonka toronyba, más források szerint a régi franciskánus klastromba /ma Országos Levéltár/ ,ahol Martinovics és társai is raboskodtak. A fogság hosszú idején Garnerinek eszébe jutottak Lenormand kísérletei és elhatározta, hogy szállóernyővel a várból leugorva megkísérli a szökést. Nagy igyekezettel látott hozzá a szállóernyő elkészítéséhez, amelyhez a padló deszkájából hasított léceket és ágyneműket használt fel. Az ernyő rendben el is készült, de nem volt vele szerencséje, mert a tervezett szökés éjjelén a szomszéd cella lakója megőrült és fellármázta az őrséget. Az őrség a környező cellákat is átvizsgálta és sajnos megtalálta az ágy alá rejtett, titokban elkészült ejtőernyőt és elkobozta. Garnerin majdnem az életével fizetett a rafinált szökési tervért, de végül sikerült "kivágnia” magát : elhitette hogy nem szökni akart az ejtőernyővel, hanem meg akarta kísérelni különböző tárgyak ledobását a segítségével unalmas óráiban. Garnerin csak akkor szabadult ki Buda várából, amikor több főtiszttársával egyetemben 1795. december 19-én kicserélték XVI Lajos lányáért.
Halála nagy veszteség lett volna az egyetemes ejtőernyőzés ügyének, hiszen kiszabadulása után hajtotta végre a korábbiakban leirt ugrását Párizsban a Parc Monceauból.
Nem lehet megállni elismerő csodálat nélkül ennek a rendkívül bátor, vakmerő és céltudatos embernek az emlékénél, aki a világon elsőként bízta rá életét egy esernyőszerű szerkezetre. Hiszen még ma is bátorság kell ahhoz, hogy már a százezernyi ugrás tapasztalatai alapján elkészített korszerű ejtőernyővel valaki leugorjon egy léggömbből.
Akkor határozta el, hogy ő is aeronauta lesz, amikor 1783. április 4-én végignézte a Montgolfier testvérek első léggömbbel történő felemelkedését. Számos kísérlet után ő is készített a Montgolfier testvérek ballonjához hasonló léggömböt, amellyel 1787. május 31-én hajtotta végre az eső sikeres felemelkedést. A léghajóból való mentés gondolata így számára is közvetlen létkérdés lett.
A léggömb és az ejtőernyők elkészítésében, tökéletesítésében valamint a felszállások elindításában Garnerinnek nagy segítségére volt testvére Jean Baptiste Oliver Garnerin /1766-1843/ ,a kiváló fizikus aki egyébként nem repült.
Garnerin első ejtőernyős kísérlete majdnem halállal végződőt, nem az ejtőernyő, hanem a tömeg miatt. Amikor testvérével a párizsi Sacré Coeur kertjében a felszálláshoz készülődve feltöltötték a léghajót, az érdeklődő nagy tömegtől körülvéve, hirtelen felhasadt a léggömb oldala. A tömeg "csalás" felkiáltással hisztérikusan rájuk rontott és cafatokká tépte a léggömböt és az ejtőernyőt. Életüket csak nagy nehézségek árán tudták megmenteni. Ezen kívül a hatóság a "tömegek megtévesztése" címén eljárást indított ellenük. Így igen nagy szükségük volt a második, újból engedélyezett, 1797. október 22-i sikeres kísérletre, ahol viszont Gernarint a tömegek óriási lelkesedéssel ünnepelték. Ennek hatására szüntették meg ellenük a hatósági eljárást is az első kísérlet kudarca miatt Ilyen az élet.
A párizsi ugrást hatalmas tömeg nézte végig. Amikor elvált a léggömbtől és elkezdett lefelé zuhanni /a léggömb tovább emelkedett felfelé, amíg el nem pukkant/, sok hölgy el is ájult. Garnerin sikeres földet érése a közeli monceaui mezőn történt, ahol rögtön lóra pattant és visszatért a parkba, ahol a tömeg lelkesen ünnepelte a levegő hősét és hatalmas hangorkánnal adta tudtul, hogy mennyire megnyerte szimpátiáját a fiatal aeronauta tehetsége és bátorsága.
Nézzük meg hogy maga Garnerin hogyan emlékezett vissza vakmerő ugrására:
"A monceauxi síkságra mentem, amelyet kedvezőnek tartottam a kísérlet végrehajtására a nézők szeme előtt. Távolabbra mentem és mindent kiszámítva vettem a késemet és elvágtam a végzetes kötelet a fejem fölött. A ballon azonnal szétdurrant és az ejtőernyő kinyílt, lengeni kezdett, ami a kötél elvágásának volt a következménye és ami nagyon megijesztette a közönséget."
"Hirtelen a levegőben éles kiáltásokat hallottam visszhangzani de le tudtam lassítani a süllyedésemet, megszabadulva a 75 font súlyú homokzsáktól, amely a gondolámban maradt, de mégis félve nehogy a zsákok a kíváncsi tömegre essenek, akiket magam alatt láttam. A ballonkupola sokkal hamarabb földet ért mint én."
"Végül baleset nélkül leszálltam a Monceaux-i síkon ahol a körém sereglett tömeg ölelt, simogatott, felemelt és majd meg fojtott."
Garnerinnek ez a párizsi bemutatója nagy hatással volt a "Magyar Hírmondó" párizsi tudósitojára is, aki a következőképpen látta és írta le az eseményt:
"A magasan való felrepülést, a hirtelen való leesést Ikarosz -nál szerencsésebben játszotta egy francia, aki 1797. október 22-én, minekutána 400 ölnyi /kb. 900 méter/ magasba felemelkedett volna egy ballon által, akkor a ballon egyszerre összelapul s valamely paraplü forma eszköz, melyet a francia tudósok parachute -nak neveztek el, kinyílt s annak a segítsége által két minutom alatt leszállott Garnerin a földre oly sebességgel, hogy a nézők aggódással voltak az élete felől. Amíg jött lefelé, kétszer hajlott félre a parachute, de ismét felegyenesedett. Ez a különös séma délután 5 és 6 között történt".

 

 

Garnerin ezután számos alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást és ejtőernyőjét a tapasztalatok alapján álladóan tökéletesítette. Egy alkalommal 10.000 láb /kb. 3.000 méter /magasságra emelkedett és onnan szállt alá ernyőjével, melynek átmérője 23 láb, tömege kb. 120 kg. Volt és 23 zsinór rögzítette az ejtőernyős számára készített kosárhoz. Szerkezetének nagy hibája volt, hogy igen erősen kilengett, hogy Garnerin néha egy magasságba került ernyőjének csúcsával. Ennek ellenére ezzel a primitív ernyővel több tucat ugrást hajtott végre, sőt erre a művészetre még közeli hozzátartozóit, köztük fogadott lányát - Eliset is megtanította.
Kísérleteinek eredményeként Garnerin egy hasznos módosítást hajtott végre ejtőernyőjén a fivére segítségével. A készülék tetejére egy kör alakú nyílást szerkezetet, amely 1 méter magas csőben folytatódott. Ez a módosítás az ejtőernyő süllyedési sebességét nem befolyásolta. Ugyanakkor megszüntette azokat a rettenetes lengéseket, amelyek a nézőket annyira megijesztették. Az új kupola egy 10 méter átmérőjű nagy napernyő volt, amelyet 36 szeletből varrt és a tetején egy fakarikában egyesített. Négy ehhez a karikához tartozó kötél tartotta a gondolát, alatta mintegy 10 méterrel. A napernyő szélét 36 kötél rögzítette a gondolához, hogy megakadályozza a kupola kifordulását. A felesleges részek elhagyásával az ejtőernyő súlyát 120 kilógrammról mindössze 12 kilóra csökkentették.
Garderin figyelemreméltó kísérleteinek folytatásával állandóan nőtt a felszállások száma és ezek egyre érdekesebbek lettek, mivel lehetővé tették a komoly és folyamatos megfigyelések végrehajtását. Garnerin gyakorlatilag az ejtőernyőt pénzszerzési lehetőségnek is tartotta.
Lánya - Elise Garnerin 1802. szeptember 21-én hajtotta végre első ejtőernyős ugrását a párizsi nagyközönség előtt. Ezután még több mint 60 alkalommal ugrott a legkülönbözőbb körülmények között. Így Elise Garnerin a történelembe - apjához méltóan úgy vonult be, mint a világ első női aeronauta - ejtőernyőse.
Számos léghajós köszöntheti megmenekülését Garnerin ejtőernyőinek.

 

 

Ettől az időtől kezdve a ballonból való ejtőernyős leszállások megsokszorozódtak. Az ejtőernyők, amelyek sok szívvel-lélekkel lelkesítő leszállás látványát nyújtották és melyeket Jacques Garnerin, Elisa Garnerin, Blanchard asszony oly sokszor megcsodálta továbbiakban már lényegesen nem módosultak.
Garnerin és lánya ejtőernyős produkciójukkal bejárták Európa szinte valamennyi országát, többek között egykori raboskodási helyén, Budapesten - a mai Városligetben - tartották bemutatójukat. Példájuk hatására fellendült Franciaországon kívül Belgium, Hollandia stb. sportélete, mindenek előtt a mutatványok és az akrobatika.
Ezt követően majdnem 100 éven át szórakoztatták a nagyközönséget a szokatlan, de hatásos mutatványokkal. A bemutatókon ugrottak éjjel - nappal, sőt sokszor nagyon vakmerően is, vízbe, még égő ballonból is. Az ereszkedő ejtőernyőn függő trapézon mutattak be lélegzetelállító mutatványokat jelentős pénzösszegekért.
Tovább folytatódott az ejtőernyő korszerűsítésére irányuló munka. Különösen az ereszkedés közbeni lengés megszüntetése volt a fő probléma.
Garnerin ejtőernyője lengésének végleges kiküszöbölése érdekében Lalande a híres tudós és csillagász azt javasolta, hogy a kupolát felül egy nyílással lássák el /mintegy "kéménynyílást” képezve/ .E miatt a kupola átmérőjét is az eddigi 7,8 méterről meg kellet növelni 10 méterre, hogy az ereszkedés sebessége ne növekedjen meg, sőt csökkenjen is ezáltal. Így erősen lecsökkent az eddigi lengés és csökkent a földet éréskor fellépő erős odaütés is. Garnerin ezzel az ejtőernyő típussal több mint 60 ugrást hajtott végre.
Figyelmet érdemel az a tény is, hogy a Garnerin testvérek tervezték egy katonai célú repülés létrehozását is
Napóleon azonban nem látott benne fantáziát és kinevette őket, sőt a Jacques Garnerin által előzőleg alapított pilótaiskolát be is záratta.
Ezidőtájt a ballonok még korszerűtlenek voltak, mivel tűzveszélyes gázt használtak a feltöltésükre, így időnként előfordult, hogy kigyulladtak, vagy felrobbantak a levegőben. Két ilyen esetet ismerünk:
Pilatre de Rozier Blanchardékhoz hasonlóan megkísérelte átrepülni a La Manche csatornát, de ő a francia partról akart indulni Angliába. Akadt egy barátja, Romaine, aki hajlandó volt elkísérni őt szokatlan rendszerű léggömbjén. Ez a léggömb forró levegő és gázléggömb kombinációja volt és a Charles - Montgolfier elnevezést kapta. A felszállást több ezer néző kísérte feszült figyelemmel. Mintegy félóra hosszat minden jól ment, akkor azonban a léggömb kigyulladt és a két léghajóssal-ejtőernyő hiányában - lezuhant.
1908-ban Kuporento lengyel aeronauta léggömbje Varsó feletti repülésnél kigyullad. Kuporentó csak annak köszönhette megmenekülését, hogy volt egy primitív ejtőernyője, amivel leereszkedett a földre. Egyéb feljegyzés hiányában Kuporentót tekinthetjük a történelemben az első olyan szerencsés embernek, aki az életét kényszerugrással mentette meg.
Az ejtőernyős kísérletek közben érdekes gondolatra jutott egy angol matematikus. George Cayley 1834-ben. Meggyőződése szerint az ejtőernyő stabil süllyedését az a kupola biztosítja a legjobban, amelynek a csúcsa nem felfelé hanem lefelé irányul; szerinte az ilyen ernyő egyáltalán nem fog belengeni.

 

Az első újító az angol Robert Cocking volt, aki az ejtőernyője stabilitását igyekezett fokozni. Szerette volna kiküszöbölni az ingaszerű lengéseket és ehhez Cayley elvét vette alapul.
Ez a terve akkor támadt, amikor 1802. Szeptember 21-én Garnerin bemutató ugrását nézte. Az akkor 25 éves festő, Cocking látva Gernerin ernyőjének szüntelen lengését, elhatározta, hogy kutatni fogja az olyan megoldásokat, amelyek elejét veszik az ejtőernyő lengésének, annak, hogy az ereszkedés közben erősen himbálódjék. Újformájú ejtőernyővel kísérletezett és a természetben található gyermekláncfű példája nyomán úgy gondolta, hogy kifordított ernyőhöz hasonló ejtőernyőt szerkeszt. Elgondolása meglehetősen elfogadható volt, de a kivitelezésben nagyon gondatlanul járt el, számításai megengedhetetlenül felületesek voltak. A rendes ernyőhöz hasonlító ejtőernyő esetében a nyitott félgömb alul van és így tulajdonképpen egy nagy "levegő vánkoson" ereszkedik alá. Cocking ejtőernyője, amely a kifordított esernyőhöz hasonlított, felül nyitott kúp formája miatt, sokkal kisebb légellenállást biztosított mint az előző esetekben. Bizonyos, hogy Cocking ernyőjének e forma miatt az átmérője sem volt elég nagy és éppen ezért, két ilyen súlyos hiba miatt mindkét esetben külön külön is túlságosan gyorsan ereszkedett volna le. Külön hibája volt még a szerkezetnek, hogy gyenge is volt, ereszkedés közben a légáramlás össze tudta csukni a szerkezetet, így a biztonságos ereszkedés helyet a zuhanás válik jellemzővé Ejtőernyőjének átmérője 10,38 méter a felülete 30 m2 és a tömege 90 kg. Feletti volt.
Komoly fizikusok tanulmányozták az ejtőernyő lengését és a kiküszöbölésére különféle ajánlásokat tettek, amelyeket a gyakorlatban ki is próbáltak. Közöttük volt az angol tudós, Sir Georg Cayley is, aki azt javasolta, hogy az ejtőernyő stabilitása érdekében változtatni kell az eddigi elven, egyszerűen módosítást kell alkalmazni az eddig használatos ejtőernyőkön, úgy, hogy kissé lapítsák össze a széleit. A kiváló matematikus szerint az ejtőernyőnek a levegőben való stabilitása akkor a legkedvezőbb, ha alakja lefelé fordított, csúcsával kihegyesedő kúp. Kísérletei azt bizonyították, hogy az ilyen ernyő egyáltalában nem leng.
Cocking előzetes tanulmányok és kísérletek nélkül készítette el a fentjavasolt új formájú ejtőernyőt. Feltehetően Cayley tekintélyével alátámasztott szerkesztési elgondolás volt rá olyan erős hatással, hogy így nekivágjon ennek az eddig ismeretlen, új ejtőernyőnek a megépítéséhez. A szerkesztés sajnos sokáig tartott és közben Cocking elérte a 60-ik évét, amikor elhatározta, hogy valós körülmények között próbálja ki megépített ejtőernyőjét. Erről a barátai és sokan mások az utolsó pillanatig megpróbálták lebeszélni. A Morning Herald című lapban pl. a kísérletet megelőző napon egy Mason nevű szerzetes figyelmeztette Cockingot a rá leselkedő veszélyekre. Ezt írta : „Nem kételkedem afelől, hogy a két eset közül az egyik feltétlenül be fog következni, mégpedig az, amely az adott viszonyokkal szemben nagyobb fogyatékosságot fog mutatni. Vagy olyan erővel érkezik a földre, amilyen. . .sebességgel az ember nem érkezhetik épségben a földre, vagy pedig ha megpróbálják elegendő kőnyűre készíteni és megállja, hogy ne az említett módon érjen földet, az az aránytalanul nagy erő hatásának engedni fog és leszálláskor okvetlenül elszakad. „Ez elég konkrét formában megtett figyelmeztetés volt, amire Cockingnak feltétlenül oda kellet volna figyelnie.
A felszállásra 1836. szeptember 27-én került sor Londonban a Wauxhall Gardens -ben ahol, valamint a környéken is hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a látványos eseménynek. A léghajót az ismert léghajót az ismert léghajós, Green vezette Spencer társaságában. Még indulás előtt 650 font /1 font = 0,4536kg./ ballansztott ki kellet dobni, hogy elegendő legyen az erő Cocking és ernyője felemelkedésére. A környező kertek tulajdonosai is kérték a feltalálót, hogy mondjon le erről a kísérletről. Még egy súlyos hiba volt a szerkezeten, nevezetesen az, hogy Cocking azt a kosarat, amelyben ő maga foglalt helyt, a kúp csúcsához erősítette. Cocking közvetlenül a felszállás előtt azt nyilatkozta, hogy reá nézve semmiféle veszedelem nem forog fenn, a léggömbre nézve azonban némileg veszedelmes lehet a ballasztok kidobása miatti tehercsökkenés. A figyelmeztetések ellenére is a léggömb valamivel este 6 óra után mégis felszállt az alatta lévő esernyőben elhelyezkedő Cockinggal együtt. Felemelkedés után azonnal még további 100 font súlyt ki kellett dobni, mert az esti levegő hirtelen lehűlt és ezáltal a gáz is sűrűbbé vált a ballonban. A ballasztot egy csövön át kellett volna eltávolítani, amely keresztül ment az ernyőn lévő nyíláson. Amikor azonban elhagyták a földet, az esőernyő olyannyira belengett, hogy a cső le is szakadt. E miatt a léggömbben lévő aeranuták a ballasztot csak kis csomag formájában dobálhatták ki, azt is csak megszakításokkal, mert különben az alattuk lógó és lengő ernyőt dobálták volna meg. Cocking az indulás előtt az ugrási magasságot 7000 /2,133 méterre/ tervezte, de nyilvánvalóvá vált, hogy az elhúzódott indulás miatt a szürkület előtt már nem tudnak 5000 lábnál /1,524 méter/ magasabbra emelkedni. Ezzel Cocking is egyetértett. Megbeszéléskor a levegőben /kiabáltak egymással/ Cocking megkérdezte az aeranutákat, hogy hol járnak most. Spencer azt felelte, hogy Greenwich felett vannak. A következőket már Green mesélte el : „Megkérdeztem, hogy kényelmes helye van e és hogy a tényleges próba meg fog e felelni a számításainak. Cocking így válaszolt : igen, sohasem volt kényelmesebb helyen sohasem éreztem magam kellemesebben az életben, - majd hirtelen hozzátette - igaz, most azt hiszem, el fogom hagyni magukat. - Minden jót kívánok az éjszakára ! - Így válaszoltam neki, érkezzék le épségben, ha már eltökélte magát, hogy nem használja a kötelet /ami azért volt ott hogy ha úgy akarja, fel tudjon mászni a kosárba az aeronutákhoz/ . Cocking csak annyit válaszolt : - Jó éjszakát Green. Azután Cocking megrántotta a kötelet, hogy elszabadítsa magát a léghajótól, de túlságosan gyöngén rántotta meg. Egy pillanat múlva sokkal erősebben rántotta meg és a léggömb azonnal kilőtt rakétaként emelkedett a magasba."

 

 

Ami az esernyő sorsát illeti, egy korabeli újság leírásából maradt ránk : „Néztem a léggömböt és az esőernyőt, amint a gyönge szellő maga előtt hajtotta és lassan emelkedett. Úgy láttam, hogy az esernyő egyenesen, lengés nélkül halad lefelé és függ a léggömb alatt. Nem sokkal ezután maga a léggömb is nyugtalankodott és sokkal inkább, mint azelőtt az egyik oldalra dőlt, az esernyő pedig nem látszott olyan függőlegesen lógni, mint először. Mialatt én azt gondoltam, hogy a léggömb talán nagyobb sebességű légtérbe ért, azalatt a léggömb és az esernyő felvették előbbi térbe ért, azalatt a léggömb és az esernyő felvették előbbi helyzetüket és éppen olyan biztosan haladtak, mint azelőtt. Egy pillanattal később észrevettem, hogy a léggömb nyílsebesen repül fölfelé, az esernyő pedig hirtelen nagy sebességgel esik lefelé. . .Néhány másodpercig az esőernyő olyan gyönyörűen ereszkedett lefelé és olyan állhatatosan megtartotta helyzetét, nem szólva félelmetes mozgásáról, hogy azt hittem, baj nélkül fog földet érni. Azután úgy látszott, hogy kissé oldalt dűlt. Nem volt vízszintes. Két vagy három percig megtartotta helyzetét, de ezalatt is rohamosan ereszkedett lefelé. Azután mintha ellenkező oldal irányába esett volna, de gyorsabban. . .Utóbb néhányszor gyors lengést végzett, valami csapkodó mozgás volt észlelhető és az esernyő átmérője kisebbedni látszott. Utóbb nyilván megfordult és abban a pillanatban a nagy magasságban kiesett belőle valami, ami ameddig láthattam, nem esett gyorsabban, mint az esőernyő. Az esőernyő megint megfordult és előlem, valamint a közelállók elől egy szempillantás alatt eltűnt. A következő pillanatban lehetett látni, hogy megváltoztatja laposköralakját, hosszúkás alakot vesz föl, alakja félig kinyílott ernyőhöz, vagy talán pontosabban egy összeesett léggömbhöz hasonlított nagy sebességgel zuhanva lefelé. A fák megakadályoztak abban, hogy tovább nézhessem. A mezőn keresztül mentem abba az irányba, amelyben az ernyőt leesni láttam és amint az esés helyéhez értem, megpillantottam a szerencsétlen ember élettelen testét. Esés közben az esőernyőről a kosár, amelyben Cocking volt, leszakadt és előbb ért földet, mint az esőernyő."
Cockingnak a kb. 2000 méteres magasságból a fordított kúp formájú ejtőernyővel történő leereszkedése során az aggodalmak sajnos, beigazolódtak.
Először is a Cayley által a kupolában javasolt nyílás elégtelenek tűnt az ereszkedés közbeni lengés megakadályozására, ami egy előzetes kísérlet során kiderülhetett volna. Ezen kívül a kupola túl gyengének bizonyult, esés közben széthasadozott, majd összecsavarodott. A vászonnal bevont merev kupola, a sok kötés, az óriási súly /az újságíró által észrevett eset, hogy valami kiesett a kosárból, feltehetően Cocking kétségbeesett kisélete lehetett arra, hogy valamilyen súly kidobásával csökkentse szerkezete súlyát/, a gyönge szerkezet és a kupola megfordított hegye utólag is egyértelműen a sikertelenséget támasztják alá, ennyi negatívum egyszerre túl soknak bizonyult.
Cocking halála megrázó volt és kb. 60 éven át elvetették Cayley elméletét, féltek vele még kísérletezni is. Cockling ejtőernyője egyébként is súlyánál, méreteinek és merev szerkezeténél fogva használhatatlan volt az akkori léghajózásba. Mint érdekességet, azonban érdekes megemlíteni, hogy Cocking után az olasz Marceroni mégis épített egy ahhoz hasonló ejtőernyőt, ám sokkal erősebb kivitelben és több sikeres ugrást hajtott vele végre.
Tehát végül is a Cayley által javasolt elv mégis helyes volt, ezt igazolta később Pénaud francia tudós is. Azonban a helyes elv megvalósítása is sok gondolkodást, nagy figyelmet és elmélyült kísérletezést igényel, amit az ide vonatkozó próbálkozások sikertelensége is tanúsít.